Bemutatkozik az Apostore vállalat
Az Apostore vállalat sikertörténete Németországban kezdődött 1986-ban a világ első komissiózó robotjának megépítésével. Ennek a technológiai úttörésnek köszönhetően ma a gyógyszertárakban világszerte gyorsabb, hatékonyabb munkavégzés és optimalizált raktári működés érhető el. A több mint 30 éves tapasztalattal rendelkező német anyavállalattal 2016-ban szerződtünk és kezdtük el működésünket partnerként Magyarországon.
Növekedés az Apostore fókuszában
Víziónk, hogy Magyarországon is elterjedtebbé váljon a komissiózó gépek segítségével történő gyógyszertári működés, mely már rövid időn belül kiemelkedő eredményeket produkál. Jelszavaink a minőség, a megbízhatóság és az ügyfélközpontúság, melyről referenciapartnereink adhatnak megerősítést. 2017-ben jelentős volt a növekedés az automatizált gyógyszertárak számában. Magyarország több pontján immár 9 patikába telepítettünk komissiózó gépet (Referenciák).
Működésünket a patikai szolgáltatások mellett az automatizálás területén, informatikai vonalon is kibővítettük, mely során több partnerrel és gyártóval is kapcsolatba kerültünk. A magyarországi piacon tapasztalt nagy érdeklődésre való tekintettel az APOSTORE vállalat profilbővítés céljából kapcsolatba lépett komissiózó automata gyártókkal és forgalmazókkal. 2018-ban új, magasabb szintű technikai és üzleti kihívások elé néztünk, amikor hivatalos forgalmazója és szervize lettünk az APOSTORE GmbH-nak. A cég automatáinak globális értékesítése mellett a KNAPP Gmbh-val társulva nem csak gyógyszertárak automatizálásával, de gyógyszernagykereskedelmi egységek teljes technológiai modernizációjával is foglalkozunk. Az APOSTORE filozófiája amellett, hogy komoly mérnöki megoldásokkal szolgál minden problémára, hangsúlyt fektet a design-ra is.
Az APOSTORE vállalat személyesen Önhöz, mint innovatív gondolkodású gyógyszerészhez szól, hogy megoldási lehetőséget kínáljon. A 21. században az automatizálás korát éljük, amellyel kiváltható a személyes munkaerő.
Apostore szervizgarancia
Szerviz tekintetében, mely szintén egy sarkalatos kérdés, illetve a beruházás során a legmeghatározóbb tényezők egyike, mindenkit biztosítunk arról, hogy rugalmas csapatunk mindent ügyfeleink és a stabil gyógyszerellátás érdekében tesz. Az APOSTORE vállalat alkalmazottjai egytől egyig folyamatos APOSTORE építéseken vesznek részt, mely garantálja tudásuk maximális frissességét. Magyarországon egyedülálló módon a Pharmacy Technology Kft. több, mint 5 éve foglalkozik és szervizel német komissiózó automatákat.
Ha Ön nemcsak egy jó beruházásra, hanem egy célorientált, emberközpontú
szakmai közösségre vágyik, forduljon hozzánk bizalommal itt, hogy együtt alapozhassuk meg gyógyszertára sikerét!
Tudjon meg többet rólunk a https://www.apostore.com/en/ weboldalon!