Apostore sikersztori Németországból

Amikor Christoph Matuschik átvette a Bad Honnef-i Süd-Apotheke vezetését, a fiatal gyógyszerésznek már volt tapasztalata a komissiózással. Kezdettől fogva világos volt számára: modern megjelenést kíván adni első patikájának. A 2021 februárjában történt átalakítás óta egy automatizált raktár segíti a munkát, továbbá hozzájárul azoknak az értékeknek a megéléséhez a patika mindennapjai során, amik különösen fontosak a vállalkozásalapító számára a vásárlókkal, az alkalmazottakkal és az üzleti partnerekkel való kapcsolattartás során.

„A modernizálással a munkahelyek állandósságát szeretném biztosítani, nem pedig a számukat csökkenteni. A cél teljesítményt produkálni és máshogy felhasználni az erőforrásokat, annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást lehessen nyújtani olyan dolgokkal kapcsolatban, amikből ez idáig hiányt szenvedtünk vagy csak az elkövetkező hetekben vagy hónapokban érkeztek meg hozzánk.” – nyilatkozta Matuschik.

„Már korábban sem tartottam helyénvalónak a gyógyszerek kikeresése közben, hogy el kelljen fordulnom vagy mennem, és hogy meg kelljen váratnom a vevőt. Ezért akartam mindenképpen egy automatát. Máskülönben az ember elveszíti a lehetőséget, hogy megnyerje magának a kuncsaftot, még akkor is, ha csupán csak egy kis csevegésről van szó.” – közölte Matuschik.

A gyógyszertár kiválasztása kezdő vállalkozóként

Elsősorban a patikát átadó gyógyszerész és a Cristoph Matuschick közötti kémia volt döntő fontosságú.  Azonnal összhangba kerültek, ami végül az eredeti adásvétel dátumának előrehozatalához vezetett. Így történt, hogy Matuschik két hónappal korábban vette át a patikát. Emellett még két másik tényező is befolyásolta a vásárlással kapcsolatos döntést. Egyrészről a 90-es éveket tükröző berendezkedés modernizálásának lehetősége, másrészről pedig a saját tulajdonossal rendelkező bevásárlóközpont helyszíne adta üzleti potenciál.

Szaladgálás és megváratás nélkül: Közelebbi kapcsolat a vevőkkel a komissiózó automatáknak köszönhetően

Az első pozitív változás rögtön az átépítés után: betegségből vagy szabadságolásból kifolyólag az egyik alkalmazott hiányzott, a vevők kiszolgálása a gyógyszerek automatikus kikeresésének köszönhetően problémamentesen megvalósulhatott, még csúcsforgalom esetén is.

Ráadásul a Süd-Gyógyszertár raktározási kapacitása is szemmel láthatóan gyarapodott a komissiózó automatának köszönhetően. A 3,6 méter magas, 5,6 méter hosszú és alig két méter széles automatában 17.000 doboznyi gyógyszer számára van hely. A jelenlegi kihasználtság megközelítőleg 12.000 doboz lehet. A gyógyszertár a még szabad kapacitását a folyamatos raktároptimalizálásra és a bővítésre szeretné használni.

További előny: Az áruk raktárban való elhelyezése és nyilvántartása sok időt megspórol az alkalmazottaknak. Számukra most ez már csak annyiból áll, hogy „szkennellek, lerakom, kész is”.  Matuschik hozzátette: „ és természetesen sok üzleti partnerünknek és vevőnknek is feltűnt a gyógyszertár rendezettsége. Az officína ezelőtt dugig volt árucikkekkel és bemutatóállványokkal, most már sokkal szellősebb.

„Sosem gondoltam volna rá, hogy a vevőket érdeklik az automaták. Az a klassz az egészben, hogy az automata ajtajához hívhatjuk a vevőket és megkérhetjük őket, hogy nézzenek bele. Sokan közülük nem is tudnak az automatáról, csak alig hallható zúgást vesznek észre, vagy elcsodálkoznak rajta, hogy már nem szaladozunk előre és hátra az eddig megszokott módon.”

Christoph Matuschik, a Süd Gyógyszertár tulajdonosa

Hogyan fogadták a dolgozók a változást?

Fiatal tulajdonosként Matuschiknak voltak félelmei. Ő és a tizenkét fős csapat csak októberben ismerték meg egymást. Már novemberben tájékoztatta őket a betervezett átállásról. Amire azonban nem számított, az az volt, hogy mekkora izgatottságban telt az eltervezett változtatásokra való várakozás, és hogy ez mennyire motiválta őket a munkában. Egyik alkalmazottnak sem volt korábbról tapasztalata a komissiózó automatákkal, azonban mindannyian nagyon nyitottak voltak erre a modern technológiára. Azóta már el sem tudnak képzelni egy munkanapot a csendben és szorgalmasan dolgozó munkatárs nélkül.

"A KNAPP Smart Solutions-el és ajánlatával kapcsolatban azon nyomban jó érzések töltöttek el. Meglepődtem, hogy mennyire pozitív visszajelzései voltak a vevőknek, a munkatársaknak és az üzleti partnereknek a sikeres átépítés és automatizálás láttára."

Christoph Matuschik, a Süd Gyógyszertár tulajdonosa

Jó érzés volt együtt dolgozni

A komissiózó automata múlt év februárjának közepén lett üzembe helyezve. Február elején kezdődött az átépítés, a tervezés és az ellenőrzés a rheindesign céggel együttműködve. Első lépésben lebontották a régi berendezést, aztán a KNAPP Smart Solutions beépítette az A1000-es automatát, majd végrehajtotta az automata üzembe helyezését a mindeközben folyamatosan üzemelő patikán belül. A Süd-Gyógyszertárat két okból kifolyólag sem volt lehetséges bezárni:

a) kezdő vállalkozóként Matuschik ezt nem engedhette meg magának, továbbá

b) patikatulajdonosként biztosítania kellett az ellátást

Két erős partner egy start-up vállalkozásért

Az, hogy a Süd-Gyógyszertár egy Apostore gép beépítése mellett döntött, először csupán csak egy B terv volt. A gyógyszerész Matuschik még csak nem is hallott az Apostore-ról. „A vállalatunk a rheindesign-tól kapta az ötletet, aki megtervezte és végig kísérte a belső munkálatokat.” - nyilatkozta Matuschik. A több részből álló, költségbarát és jól megtervezett ajánlat eleget tett a kezdő vállalkozó korlátozott lehetőségeinek. „Egyenlő partnerként fogtak velem kezet és olyan megoldással szolgáltak, ami még a jövőre nézve is a legmegfelelőbb.” - összegezte Matuschik.

Képgaléria

További innovációs lehetőségekről információkat a www.futurepharmacy.hu oldalon.

Bármilyen kérdése merülne fel, vegye fel velünk a kapcsolatot ITT!

Call Now